Közösségi építmény
Táborvezető: Madari Gabriella
A devecseri újjáépítés során nemcsak a lakhatás volt a cél, hanem a közösségi élet tereinek megteremtése is. Meg kellett tervezni a település újonnan épülő részeihez kapcsolódó park közösségi építményeit.
Az első napokban úgy tűnt, hogy a rutinos táborozók sem képesek minden akadály legyőzésére, a zökkenőmentes építési folyamathoz ugyanis elengedhetetlen volt a pontos ütemezés, az összehangolt irányítás és a hierarchia.
A különböző munkaterületekre vezetőket jelöltünk ki, és kisebb csapatokra (térképházépítők, szerkezetszerelők és -állítók, életfafaragók, lambériázók, festők) osztottuk a társaságot. Összehangoltuk a csapatok munkáját, hogy ne akadályozzák egymást. Nagy tanulsága volt a tábornak, hogy a jó munkához elengedhetetlen a jó hangulat, a kellően ütemezett pihenők és a táncos esték.
Bár nem először fogtunk láncfűrészt, azért a szakemberek tudtak mutatni néhány fogást, a bádogosok pedig megtanítottak korcolni. Volt, aki a vakolómester mellett találta meg a helyét, volt, aki a lambériázás fortélyait sajátította el, és voltak, akik a munkagépek vezetését tanulták meg. De a legtöbbet mégis egymástól és egymásról tanultuk, és boldogok voltunk, hiszen ismét átélhettük az építés drámáját.
Madari Gabriella táborvezető









