Játszótéri építmény
Táborvezetők: Pallósi Katalin és Cséplő Attila
Legtöbben először szembesültünk azzal, hogy határidőre kell teljesíteni egy építési feladatot. Sokan még nem fogtunk a kezünkbe fúrógépet vagy körfűrészt, nem véstünk fát, nem hajtottunk be csavart. Rájöttünk, hogy nem minden úgy van, ahogy azt a padok mögött gondoltuk, és előre elterveztük. Ha valaki csak a rajzasztal mellett gondolkodik, nem terjed ki a figyelme olyan dolgokra, ami az építés közben kérdéseket, bizonytalanságokat szül. A terv nem mindig ad választ a lépten-nyomon felmerülő problémákra. Egy tábor során sokkal közelebb kerülünk az anyagok, a méretek, arányok jobb és pontosabb megismeréséhez.
A helyi lakosok mindennap elláttak minket üdítővel, kávéval, pogácsával vagy hideg dinnyével. A nyitottság és kedvesség és a személyes történetek felejthetetlen élményt jelentettek. Az építés és az egész tábor célja az építmény megvalósítása mellett a csapatmunka megtapasztalása volt, az, hogy egyszerre kellett figyelni magunkra, egymásra. Megismerhettük a szerszámokat, az embereket, de leginkább önmagunkat. Adhattunk valamit a helyieknek, újabb barátokra tettünk szert és létrehoztunk egy közös alkotást.
Pallósi Katalin és Cséplő Attila táborvezetők









