Híd
Szervező: Demeter Ágota
Az alkotótábort a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építész Tanszéke szervezte, azzal a céllal, hogy az egyetemi oktatást a gyakorlatba ültesse.
A helyszínnek Erdélyt szemeltük ki, mert ott a kultúrában, a természeti, földrajzi környezetben és az ösztönös építésben is fellelhetőek a tiszta értékek.
Lővétebányán, egy kis bányatelepülésen volt a bázisunk. A kéthetes tábor első fele az építésről szólt, második fele utazással telt. Nem határoztuk meg előre az építés tárgyát. A helyi lehetőségeket feltérképezve olyan feladatot találtunk ki, ami nem igényelt bonyolult előkészítést és helyi anyagokból is megoldható volt.
Gyalulatlan deszkából hidat építettünk a Kis-Homoród patak fölé. Két íves tartót készítettünk 1,3 méteres deszkák kötésbe fogásával. A híd fesztávja 9 méter volt.
A tavaszi áradások miatt a hidat magasra kellett építeni.
A lehetséges vízmagasság és az ellentámasztás miatt mindkét partra egy-egy kőtámfalat készítettünk. Még egy kerti lépcsőt is
kialakítottunk fűzfavesszőből és a patakból összeszedett kövekből.
Demeter Ágota és Gál Béla építészek