Szépvíz – 2006

Papírcső épületek

Szervezők: Máthé Klára Krisztina (építész), Léstyán Andrea (osztályfőnök)

Amikor nincs miből dolgozni, az ember a szemétben keresgél újrahasznosítható anyagokat. Shigeru Ban híres japán építész katasztrófa sújtotta vidékekre tervezett papírcsőből készült épületeket. Ezekből merített ötletet Máthé Klára a IX. építészet szakos osztály számára. Három hónap alatt egy teherautónyi kartoncsövet gyűjtöttünk össze, ami elég volt ahhoz, hogy a diákok három, viszonylag nagy szerkezetet építsenek, kizárólag papírcső és kötél felhasználásával. Térfedő szerkezetek építtetésének az volt a célja, hogy a diákok gyakorlatban tanulmányozzák az erőjátékokat. A szépvízi strandon volt a négynapos tábor, ahol a sátrak és medence mellett elég hely maradt a három csapat munkájának. Nagy fürdésekkel kezdtük és fejeztük be a napi munkát.

A kedvezőtlen időjárás nehezítette, ugyanakkor érdekesebbé tette a feladatot.

A kartoncső építményeket védeni kellett a záporok ellen, ezért ha beborult az ég, becsomagoltuk nylon fóliákkal, ami izgalmas performansszá változott. Nyilvánvaló volt, hogy ezek az építmények nem maradandóak, csak azért készülnek, hogy a diákok megtapasztalják az építés örömét, ezért a lerombolás, az eltakarítás és a tábortűz részei lettek a performansznak.

Máthé Klára Krisztina